Éva Heyman Heyman Évát 1944-ben, Nagyváradon hurcolták előbb gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. Tizenhárom éves volt. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki könyvvé formálta, és kiadta. Az olykor érezhető anyai beavatkozástól a napló még drámaibb, még megrázóbb lett, főként, mert tudjuk: a megjelenés után Éva édesanyja mély depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A napló azóta megjelent angolul és héberül is. Magyarul 1948-ban jelent meg. 1948 óta most, 2011-ben adták ki először újra.
Éva, aki körül napról napra esett szét megszokott világa, az utolsó pillanatig próbálta élni a kamaszlányok szokásos életét: szerelem, barátságok, család… Azután a napló 1944. május 30-adikán félbeszakad…"
„- No, nĂ©zd csak – ĂĽvöltött Mengele –, mĂ©g rĂĽhes is vagy, te bĂ©ka! Mars fel az autĂłra! – Mengele sárga szĂnűre festett teherautĂłval szállĂttatta az emberanyagot krematĂłriumai számára. Évát, szemtanĂşk szerint, maga Mengele tuszkolta fel a halálautĂłra. ĂŤgy vĂ©gzĹ‘dött a tizenhárom Ă©ves Éva Ă©lete, Ă©ppen Lengyelországban, amitĹ‘l 1941 Ăłta fĂ©lt.”
„Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!”
Genres:
190 Pages